Zita vagyok

Zita vagyok. Azzal kezdeném, hogy nekem ez volt az első anyaotthonom, ahová beköltöztem. Először nagyon furcsa volt a sok gyerek, az új környezet és az anyukák, akiket még nem ismertem azelőtt. Igyekeztem beilleszkedni, megismerni mindenkit és mindent. Ebben sokat segített a családgondozóm és a gondozók, akik ott dolgoztak.

Amikor odakerültem igen rossz idegállapotban voltam, de napról napra könnyebb lett. Sokszor tanácstalanul nem tudtam, hogy merre induljak el, de itt mindig megkaptam a szelíd útbaigazítást. Kezdtem másként látni a világot magam körül. Megtanultam azt, hogy a gyerekeimnek kell élnem, és ha tehetem, mindent meg kell nekik adnom. Eleinte nem tudtam takarékoskodni, de megtanultam, hogy sokkal könnyebb lesz, ha néha félreteszek, a későbbiekben tudok mihez nyúlni. Korábban ezeket nekem nem tanította senki és nem is éreztem fontosnak. Jártam ott az otthonban énekelni, azt nagyon szerettem, most is hiányzik. Nagyon szerettem ott mindenkit és mindent. Az otthon szép tiszta, vigyáznak mindenre, s mindennek megvan a maga helye.

Sokat segítettek abban, hogy milyen úton induljak el, és min próbáljak meg változtatni, ahhoz hogy az életem ne fusson újra zsákutcába. Ami persze sikerült is! Sok anyukával ismerkedtem meg és többüktől hálásan és fájó szívvel búcsúztam el.