Zita vagyok.
Azzal kezdeném, hogy nekem ez volt az első anyaotthonom, ahová
beköltöztem. Először nagyon furcsa volt a sok gyerek, az új
környezet és az anyukák, akiket még nem ismertem azelőtt.
Igyekeztem beilleszkedni, megismerni mindenkit és mindent.
Ebben sokat segített a családgondozóm és a gondozók, akik ott
dolgoztak.
Amikor odakerültem igen rossz
idegállapotban voltam, de napról napra könnyebb lett. Sokszor
tanácstalanul nem tudtam, hogy merre induljak el, de itt mindig
megkaptam a szelíd útbaigazítást. Kezdtem másként látni a
világot magam körül. Megtanultam azt, hogy a gyerekeimnek kell
élnem, és ha tehetem, mindent meg kell nekik adnom. Eleinte nem
tudtam takarékoskodni, de megtanultam, hogy sokkal könnyebb lesz,
ha néha félreteszek, a későbbiekben tudok mihez nyúlni. Korábban
ezeket nekem nem tanította senki és nem is éreztem fontosnak.
Jártam ott az otthonban énekelni, azt nagyon szerettem, most is
hiányzik. Nagyon szerettem ott mindenkit és mindent. Az otthon szép
tiszta, vigyáznak mindenre, s mindennek megvan a maga helye.
Sokat segítettek abban, hogy milyen
úton induljak el, és min próbáljak meg változtatni, ahhoz hogy
az életem ne fusson újra zsákutcába. Ami persze sikerült is!
Sok anyukával ismerkedtem meg és többüktől hálásan és fájó
szívvel búcsúztam el.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése