2015. január 29., csütörtök

Adj időt !





Erőn felül.... 

Néhány évvel ezelőtt még aggodalommentes reménnyel néztünk előre. A nyugati demokrácia rendszere és az önmegvalósítás banki hitelekbe csomagolt álmai mindannyiunk előtt megcsillogtatták bájaikat. Persze sok-sok jó is történt velünk!
            A családokban ezernyi módon jelenik meg a problémákkal való képtelen vagy nehézkes megküzdés. Bezárkóznak, bizalmatlanok egymáshoz. Nehezen fogadnak el mástól lelki és életviteli segítséget.
Természetesen a férfiak is ki vannak téve ezeknek a hatásoknak, főleg középkor felé közeledve. Az Új Reménység Háza Férfi Átmeneti Hajléktalan Szálló lakói is honfitársaink. A társadalom is elismeri, hogy a változó körülmények között igen nagy létjogosultsága van a szociális munkának és a szeretetszolgálatnak. Kollégáimmal igyekszünk Jézus Krisztus indulatával lenni a hozzánk betérő bajbajutott férfiak felé…

Azt mondják, hogy sokszor a saját ”szenvedéstörténetünk” terel a segítő szakma felé. Ez így van. Jézus Krisztus is hozzánk hasonlóvá lett, kivéve a bűnt. Átérezte, tudta gondjainkat, örömünket, vívódásainkat. Ezzel még jobban megértett minket és tudjuk az evangéliumokból, hogy akin tudott személyesen segített.                                       

Természetesen rengeteg elv van, ami alapján végezzük a feladatainkat, de most a türelemről szeretnék beszélni:

Vannak férfiak, akik komoly krízis után érkeznek hozzánk a hajléktalan ellátó rendszerbe. Állandónak vélt munkalehetőségük szűnik meg. Nincs másik állásra lehetőség. Albérletet nem tudnak finanszírozni. Eddig a maguk módján laktak, most kényszerből kénytelenek más férfiakkal megosztani életterüket: lakószobát, zuhanyzót, WC-t, ebédlőt, ételmelegítőt, ebédlőasztalt. A saját testi-lelki-szellemi vívódásukon túl, még más nehéz sorsú emberek természetét is el kell viselniük. Az utcáról nem lehet munkába járni. Ebben a bénultságban a gyász, depresszió, agresszió különböző mértékű formái jelennek meg.
 Az egyik ellátottam is így járt. A nyolc osztály után komótosan töltött el húsz évet egy munkahelyen, majd felmondtak neki. Végkielégítését hamar felélte. Nem gondolt a holnapra. Teljesen megbénult lelkileg. Apja kíséretében hozzám került felvételre. Mondhatni kissé fogyatékosnak tűnt. Flegma, türelmetlen viselkedésével több esetben konfliktust váltott ki még velem szemben is. Dilemmába jutottam. Hiszen nem kevés pszichikai terheléssel jár az ilyen ismétlődő konfliktushelyzet. Isten szeretete győzött bennem. Visszaemlékeztem arra, hogy én is voltam tartós álláskereső és bizony a depresszió engem sem került el. Minden ilyen helyreigazító helyzet után jobb lett a kapcsolatunk. Bár a szobatársai között a rangsort nézve ő volt az utolsó, lassan-lassan az élethelyzet okozta gyász kezdett véget érni.  Folyamatosan állás keresett, de sutasága, kis termete, sugárzó bizonytalansága elutasításra talált, mégis tartása, ruházata, hangulata, ha lassan is, de felfelé ívelt. Az intézményi lelkigondozó is pártfogásába vette. A lelki alkalmakat látogatni kezdte (immár fél éve). Nem tudta megfogalmazni, hogy ki is az Isten, de ment a szíve után. Bevontuk a rehabilitációs programunkba, ahol naponta precízen takarít. A szomszédos gyülekezetet is látogatni kezdte. Most az „Alfa” (hitmélyítő) tanfolyamon vesz részt. 

Döbbenetes látvány, hogy egy üres, céltalan emberből hogyan lesz gondolkodó, imádkozó, bibliaolvasó ember. Könnyebb lett volna elküldeni, de Jézus Krisztus szeretete utolérte őt. Az intézményünk minden munkatársa közvetett vagy közvetlen része ennek a folyamatnak.

Számomra az alábbi eset is bizonyítja, hogy az ember nem egy gépezet, hanem élőlény. Míg a mai kor mindent instant kínál, kiderül, hogy az időt lehetetlen megspórolni: fel kell dolgozni az életünk történéseit. Fontos a személyes kapcsolat! Ez pedig időt, türelmet, szeretetet igényel. Isten munkatársaiként hálásak vagyunk, hogy tevékenységünk által bajbajutott emberek felemelkedését támogathatjuk.

Időt Istennek, időt magadnak, időt másoknak!          
                                                        
                                            Új Reménység Háza Férfi Átmeneti Hajléktalan Szálló

2015. január 26., hétfő

Határtalanul áhitat 4 hét



Olvas az egész világ       



Határtalanul áhitat 4. hét

(2015 január 26 napjával kezdődő hétre) 


Máté 16 – A farizeusok jelet kívánnak, Jézus megjósolja saját halálát

  • Milyen értelemben volt Jónás „jel”?
  • Ma is vannak emberek, akik jelet kívánnak, mielőtt elhinnének valamit? Ez egy jogos igény részükről?
  •  Jézus megkérdezi a tanítványait:”Kinek mondtok engem?” Mi lenne erre ma a válaszod?
  • Péter nem értette a lényeget Jézus halála kapcsán? A sajnálkozása nem engedte megláttatni vele a feltámadás örömhírét, vagy a félreértését a Jézus iránti őszinte aggodalma okozta?
  • A keresztények időnként csak a mára koncentrálnak, nem törődve az eljövendő idővel?

Máté 17 – A megdicsőülés

  • Jézus színeváltozása bemutatja Jézus dicsőségét, de egyben arra is utal, hogy térben és időben mennyire korlátozott az emberi ismeret?
  • A tanítványok telve vannak bánattal(ld. 22,23-as versek). Ez meglepődés részükről vagy valaminek a megértése?

Máté 18 – Ki a legnagyobb a Mennyei Királyságban?

  • Mi a különbség a gyerekes viselkedés és a gyermeki viselkedés között?
  • Időzzetek el kicsit a 10-es versen és annak rátok és többiekre való értelmezésén.

Máté 19 – Jézus tanít és megáldja a gyermekeket

  • Mi lenne a hozadéka és a nehézsége, ha kitartanánk emellett a tanítás mellett a házasságok és válások szemszögéből?(3-12-es versek)
  • Miért nehezebb a gazdagnak bejutnia a Mennyek Országába?

Máté 20 – A szőlőmunkások példázata

  • Hogyan értelmezzük ezt a példázatot ?
  • Mennyire fontosak és bátorítóak volt a tanítványok számára ezek a próféciák, miután Jézus felment a mennybe és elhagyta őket?(17-19-es szakasz)
  • Jézus még ma is képes gyógyítani?(34-es vers) Ha mégis tud, de nem teszi, ez mit jelent?

Gyermekek kihívása – A gazdag ifjú (Máté 19:16-30)

Néha igencsak nehéz arra figyelni, hogy mindenben Jézust tegyük első helyre, így ma készítünk valamit, ami emlékeztethet minket erre:

  • Egy vastag kartonpapír, ragasztó, vagy tűzőgép segítségével készíts egy egyszerű koronát és írd rá Jézus nevét, majd díszítsd ki olyan fényesre amilyenre csak szeretnéd. Néhány ötlet: színes filctoll,zsírkréta, csillámos toll, matricák, flitterek stb.(Egy jó tanács:Először végezd el a díszítést és utána ragaszd össze a koronát!)

  • Ahogy elkészültél, beszéld meg a családoddal,csoportoddal, hogy miért gondolod, hogy Jézus a legnagyobb kincs, amit csak birtokolhatunk.

-         
             Helyezd a koronát olyan helyre, ahol minden nap jól láthatod, hogy emlékeztessen milyen különleges Jézus és miért kell első helyen lennie az életünkben.



2015. január 22., csütörtök

A tékozló cica




Egy szép napos délelőtt megjelent otthonunk udvarán egy cica (szép fehér bundával, fekete farkincával és két vicces szürke folttal az oldalán), és rendszeresen visszatérő vendégünk lett. Kitartóan próbálkozott a ház összes lakójával megismerkedni, a nyitva felejtett ajtón besurranni, és az ablakfába a monogrammját vésni. A gyerekek persze kaphatóak voltak egy kis simogatásra, hancúrra, de bizony a „kegyetlen munkatársak” részéről minden alkalommal csak üldözést tapasztalt. Hiszen az előírások kerek-perec kimondják, hogy egy intézményben macskának helye nincs. Amikor már minden riasztó próbálkozásunk (sicc-elés, tapsolás, toporgás, stb) csődöt mondott, és őfelsége épp csak a farkincáját legyintette meg, elindultam, hogy utolsó próbálkozásként felkutassam a gazdáját, hogy segítséget kérjek tőle. 

Amikor a szomszédnak előadtam problémánkat, meglepetésemre könnybe lábadt szemmel fogadta a hírt, mivel már napok óta aggódnak, hogy „Pamacs” (kiderült, hogy ez a becsületes neve) nyomtalanul eltűnt, és még enni sem jár haza. A nagy találkozáskor a cica lehajtott fejjel somfordált elő a bokrok alól, a gazdi pedig mosolyogva becézgette, ölelgette, simogatta, kabátjával takargatta. 

A jelenetet látva eszembe jutott, hogy a héten a Gyermek-Biblia órán a Tékozló fiú (Lukács evangéliuma 15,11-32.) története lesz a téma. Van valami közös Pamacs, a Tékozló fiú és a mi történetünkben. Ahogyan Pamacs és a Tékozló fiú otthagyta a szerető otthont, hogy jobb társaságot keressen, úgy fordulunk el mi is Mennyei Atyánk szeretetétől, hogy a saját fejünk után menjünk. Mi is megtapasztaljuk, hogy ha az elején jól is mennek a dolgok, mégsem boldogulunk egyedül, Isten gondoskodó szeretete nélkül. És milyen jó, hogy Isten egészen közel jött, elénk jött, amikor emberré lett, hogy magára vegye a mi engedetlenségünk, elkóborlásunk büntetését. Hogy amikor találkozunk, akkor teljes megbocsátással ölelhessen magához, ahogyan Pamacsot a gazdája, a Tékozló fiút az édesapja.