1865. július 5. | Az Üdvhadsereg alapítása
Szerző: Tarján M. Tamás
Rólunk írták a Rubicononline oldalon
1865. július 5-én alapította meg William Booth és felesége, Catherine az Üdvhadsereget, a protestáns kereszténység egyik legjelentősebb karitatív szervezetét. A brit katonaság mintájára megtervezett Üdvhadsereg, mely missziós tevékenységét a társadalom perifériáján élők szociális helyzetének javításával párosította, mostanára több mint 100 országba jutott el.
William Booth és családja a londoni East Enden élt, ahol a metodista lelkész az igehirdetés mellett a lakosság szociális és erkölcsi felemelkedéséért egyaránt kitartóan munkálkodott. A 19. század során benépesülő East End már ebben az időszakban is a bűnözés, a mocsok és az erőszak szinonimájának számított, a városrészt ezért minden jóérzésű londoni messze elkerülte. Booth fejében itt született meg a gondolat, hogy lelkészi hivatása mellett segítő jobbot nyújtson az elesettek számára, ezért a három S nevében – soup, azaz leves, soap, azaz szappan, és salvation, azaz üdvösség – harcot indított a vallási közömbösség és a szegénység ellen.
A lelkész és felesége a mozgalmat a brit hadsereg mintájára tervezte meg, tisztekből – officials – és katonákból – soldiers – építve fel a közösség hierarchiáját. A szervezet kezdetben Kelet-londoni Keresztény Misszióként definiálta magát, majd 1878-ban felvette Üdvhadsereg nevet, aminek megfelelően nem csak címert és zászlót készíttetett, de még egyenruhát is adott a belépők számára. A külsőségek olyannyira fontosak lettek a mozgalom számára, hogy az egyes országok „hadosztályai” még saját zenét, egyfajta himnuszt is komponáltak maguknak.
A közösségben Booth viselte a generálisi címet, felesége pedig „az Üdvhadsereg anyja” titulust kapta meg, és a lelkész megbízott helyetteseként járhatott el. A vallási szervezetben fontos újítás volt, hogy a férfiak és nők között nem volt alá- és fölérendeltségi viszony, az alapítólevél rendelkezése nyomán azonos jogokkal ugyanolyan feladatokat láthattak el, így aztán az Üdvhadsereg filozófiája hatással volt a hamarosan harcba induló emancipációs mozgalmakra, például a szüfrazsettekre. A hadseregbe belépő tagok a kezdetekkor egymás között házasodtak – ma már ez nem kötelező – és életmódjukkal kapcsolatosan szigorú fogadalmat tettek, mely szerint későbbi életük során tartózkodniuk kellett a káros élvezeti cikkek – például alkohol, dohányáru, kábítószerek – fogyasztásától, és a szerencsejátéktól is.
Az Üdvhadsereg – még Misszióként – ételosztással kezdte meg munkásságát az East Enden, majd hamarosan szegényházak, anyaotthonok építésével, és egyéb nagyobb volumenű szociális beruházásokkal hívta fel magára a figyelmet, szerte Angliában. Bár vallásos motivációjához kétség sem fért, Booth mozgalma elsősorban mégis a világi problémák megoldásának szentelt nagyobb figyelmet, ennek megfelelően az Üdvhadseregben nem voltak a kereszteléshez, úrvacsorához, bérmáláshoz hasonló közös rituálék. A lelkész kezdeményezése hamar népes tábort gyűjtött előbb a brit gyarmatokon, majd utóbb az egész világon; ez a folyamat rendszerint a tagok spontán kivándorlásával kezdődött, és az intézményesítés már kész közösségeket talált az adott országokban, elsősorban Ausztráliában és az Egyesült Államokban.
Bármennyire furcsának tűnik, még egy ilyen nemes célért alapított szervezetnek is akadtak ellenfelei – éppen azok, akik az Üdvhadsereg tagjainak fogadalma miatt jelentős bevételkieséssel számolhattak a szesz- és dohánygyárak részéről. 1881-ben, a Somersetben található Weston-super-Mare városában alakult meg a Csontvázhadsereg – Skeleton Army – melynek 8000 fős tagsága a későbbi évtizedekben arra törekedett, hogy megzavarja és szétverje az Üdvhadsereg gyűléseit, és ennek érdekében alkalmanként az utcai összecsapásoktól sem riadt vissza.
Booth szervezete két évvel az Üdvhadsereg névváltoztatása után – 1880-ban – jelent meg az amerikai kontinensen, ezzel a lépéssel aztán elindult a világhír felé. A Pennsylvaniában alapított kapitányság hamarosan tovább terjeszkedett az Egyesült Államok minden sarkába, és az egyik leghasznosabb karitatív szervezetnek bizonyult például a Galvestonban pusztító 1900-as hurrikán, az 1906-os San Francisco-i földrengés, a nagy gazdasági világválság, vagy a második világháború idején. Az Üdvhadsereg a 20. századra a kereszténység egyik legeredményesebb újvilági zászlóvivője lett, és minden korszakban kitörési lehetőséget jelentett a társadalom lecsúszott tagjai számára.
Amerikán kívül aztán a szervezet képviselői mind az öt kontinensre eljutottak, és 124 országban építették fel katonás közösségük kapitányságait. Az Üdvhadsereg terjeszkedését a második világháború után erősen visszavetette a kétpólusú világrend kialakulása és a szocializmus, ennek megfelelően alakult Booth mozgalmának magyarországi sorsa is: a szervezet 1924-ben telepedett le Budapesten, majd az 1949-es esztendőben – a kommunista hatalomátvételt követően – beszüntette működését, hogy aztán 1990-ben újrakezdhesse karitatív munkáját.
