2015. március 25., szerda

Tisztítószeres Nap a Válaszút Házában

Hogyan szoktunk elkezdeni egy évet?
"Tisztítószeres Nap" a Válaszút Házában

Ez elég változó. Vannak, akik célok egész csokrával indul neki az évnek. Kisebb vagy nagyobb célokkal. Van köztük esetleg olyan cél is, aminek már nagyon rég be kellett volna követleznie, és amelyekhez olyan belső, rejtett erőket kell mozgósítanunk, amelyeket már réges rég elő kellett volna hívnunk. Mert tudjuk, hogy ideje lenne már azokat a kitűzött célokat elérni. Ez jó. Mások azt mondják, hogy egy alapos számadás elkészítése nélkül nem lenne érdemes nekikezdeni az előttük álló évnek. Szerintük egy belső leltár birtokában sokkal reálisabban látja magát az ember. Vagyis, hogy mit ért el az elmúlt egy évben, mit szeretett volna, mivel lett gazdagabb, és mi az amit biztos másképp csinálna. Egyszóval mi az, ami sikerült és mi az, ami nem. Ez is jó.Megint mások nem számolnak sem előre, sem visszafelé. Látják maguk előtt azokat legfőbb célokat, amiket el akarnak érni. És szépen lassan egyik lépést a másik után megtéve haladnak a cél felé.


Mi, a Fény Házában hasznos háztartási ismeretekkel gazdagodtunk a Válaszút Háza Női Rehabilitációs Intézmény által szervezett alkalom keretén belül. Néhány igen egyszerű, a patikában is könnyen beszerezhető alapanyag összevegyítéséből házi készítésű mosószert főztünk. A folyékony mosószer mellett szódabikarbónából, cukorból és egy kis olívaolajból bőrradír is készült.De olyan más hasznos információkkal is gazdagabbak lettünk, hogy a fedő nélküli főzés három- negyszeresére növeli az energiafelhasználást. Vagy, hogy az odakozmált lábosok, tepsik súrolásához a szódabikarbóna nagyon jó. Közben a gyerekek sem unatkoztak. Korosztály szerint két csoportra lettek osztva, hogy életkoruknak és érdeklődésüknek megfelelő elfoglaltsággal tölthessék az idejüket. A kisebbek színes gyurmákkal kezdték el az alkalmat, amit rajzolás, repülőgép hajtogatás és hajítás követett.


A gyurmáknak akkora sikere volt, hogy a nagyobbak érdeklődését is feleltette. A nagyoknak egy kicsit nehezebb, kreatív képességüket kiaknázó foglalkozást találtak ki vendégeink. WC-papír gurigából távcsövek, és különböző alakot ábrázoló tolltartók és asztaldíszek készültek. És a nagyok elég nagyok és kíváncsiak is voltak arra, hogy édesanyáik asztalán mi is készül, mik azok a furcsa illatok és készítmények. Az alkalom csúcspontja az édesanyák által saját kézzel, saját célra és saját maguknak készített folyékony mosószer kifőzése volt. De nem csak a tevékenység közben megélt jó hangulat vagy új ismeretek miatt volt így, hanem abból az izgalomból is, hogy vajon milyen is lesz az a mosószer.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése