2016. szeptember 12., hétfő

Megszentelődés az Üdvhadsereg tanításában



Az „Életre szóló” feladat


A szent élet pillanatnyi változásból és hosszú folyamatból egyaránt áll. Életünk egy pontján drámai változás áll be, és a Megszentelődés onnantól válik egész földi utunkon átívelő folyamattá. Másképpen fogalmazva: jelenleg annak folyamatában élünk, hogy azzá váljunk, akivé Krisztusban lettünk. A szent életre mindenkor rányomja bélyegét a „már igen, de még nem” valósága. Már megszentelődtünk, de mégsem vagyunk – minden bűn nélkül– tökéletesek.

A Szentlélek általi Megszentelődés az egész és teljes személyiségre kiterjed úgy, hogy életünk egy területe sem marad érintetlen, hasonlóan ahhoz, ahogyan a bűn hatásai is eljutottak az emberi élet minden részére. Mindazonáltal a teljes megszentelődés hittétele nem jelenti azt, hogy már ebben az életben eljuthatunk lelki fejlődésünkben addig a pontig, ahonnan már szükségtelen lenne tovább lépni a megszentelteknek. Ez így van a bűnnel is. A teljes romlottság nem jelenti azt, hogy a megváltatlan emberek annyira gonoszok, amennyire legrosszabb esetben lehetnének.

Az igazán szent életet Krisztus kézjegye és pecsétje jelzi. „Aki pedig minket veletek együtt Krisztusban megerősít és felken, Isten az. Ő pecsétjével el is jegyzett minket, és a Lélek zálogát adta szívünkbe“ (2 Korinthus 1,21-22). Erre adott válaszként mindenekelőtt közeli közösséget keresünk Istennel, s ezt a közösséget nyitottság és engedelmesség jelzi. Ebből a kapcsolatból – mialatt egyre inkább hasonlítani kezdünk Krisztushoz s így részesülünk szentségéből – születik meg a Krisztushoz hasonulás gyümölcse.

Ez a közösség összhangban van legmélyebb vágyunkkal és kívánságunkkal. Pál ezt így írja le: „Krisztus él bennem” (Galata 2,20). Saját életünkben tapasztaljuk a megfeszített és feltámadt Krisztus jelenlétét.

Ha benne és általa élünk, akkor Krisztus jelenléte megváltoztat minket. A magunkról alkotott kép is lassacskán átalakul. Megnyugszunk Isten szeretetének, kegyelmének és elfogadásának tudatában, és emiatt megtanuljuk elfogadni magunkat.

Miközben követjük Jézust – aki azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet –, érezzük az elhívást arra, hogy Krisztus nevében szolgáljuk az embereket. Kapcsolatokat építünk az elveszettekkel, a bántalmazottakkal, az erőtlenekkel és azokkal, akikről mindenki megfeledkezett. Meglátjuk bennük Krisztust. Valami arra indít, hogy az igazságot és a jogosságot keressük, és Krisztus nevében helyrehozzuk az elrontott dolgokat, jogtalanságokat.

A szent élet egyben megszentelt élet is. Jézust sugározzuk magunk köré, és ez Isten kegyelmének nyílt és jól látható jele. Ez a beteljesedett emberi élet olyan élet, amely mély közösségben él Istennel, és a másokért való szolgálatban megfeledkezik önmagáról. Élet, amely várja megdicsőülésünkkor bekövetkező végső megszentelődését, amikor az örökkévalóság áttöri az idő korlátait, és Isten lesz minden mindenekben.

János 15,1-7; Galata 5,16-25; Efezus 4,13-15; 1 Thesszalonika 3,11-13; 2 Péter 3,18; 1 János 3,1-3, 18-20


(Részlet: AZ ÜDVÖSSÉG TÖRTÉNETE, Az Üdvhadsereg alaptanításai - című könyvből, Az Üdvhadsereg Nemzetközi Főhadiszállása London, Anglia A fordítás az alábbi kiadás alapján készült: Salvation Story Salvationist Handbook of Doctrine)

2016. május 25., szerda

Kinek, mikor

Gondolatok a Lukács evangéliuma 12 rész 40 verse alapján


www.udvhadsereg.hu/

Az utolsó időket éljük halljuk és olvassuk sokszor. A férjem azonban mindig azt mondja, mi lenne, ha számodra ma van az utolsó idő, ma hív haza Jézus, vagyis meghalsz? Vajon fel vagyunk készülve a találkozásra?  Vagy csak azt mondogatjuk, hogy: „Ó, nem! Még ez sem, meg az sem következett be! Ma még nem jöhet vissza az Úr Jézus!”
Nem ismerjük a napjaink számát. Talán a régiek éltek helyesen, akik minden nap úgy feküdtek le, mintha aznap éjszaka jött volna vissza Jézus.
Vajon mi sohasem fekszünk le haraggal a szívünkben?
Vagy minden nap végén el van rendezve minden az életünkben és nem baj, ha reggel már nem itt a földön ébredünk föl?
Várjuk, várjuk az elragadtatást, de azzal is számolnunk kell, hogy bármelyikünknél korábban következhet be, mint a többieknél, hogy: találkozik a Megváltójával.

Ezért „ Ti is legyetek készek…” Lk 12:40

Cséki Győzőné

2016. május 18., szerda

Segítség egy Kismamának


Elektronikus üzenetben fordult az Üdvhadsereghez a kilencedik hónapban lévő, várandós kismama segítségért.


Botos Jánosné leírta nekünk, hogy nehéz anyagi helyeztük miatt fél, hogy elveszíti a kisbabáját, mert tudja számára biztosítani az érkezéséhez megfelelő körülményeket, pedig szeretné felnevelni. Babakelengyét, pelenkát, tartós élelmiszert, tisztálkodási szereket kért, hogy a körülmények miatt ne vigyék intézetbe születendő gyermekét. A segítség pedig megérkezett. Az Üdvhadsereg Fény Háza munkatársai összeállítottak két hatalmas csomagot a házaspár számára, akik a központi irodában a mai napon átvették.



2016. május 15., vasárnap

Pünkösd


   

Mit jelent önnek a pünkösd? Ez egy hosszú hétvége, sok finom étellel, szórákozási lehetőséggel vagy egy kis utazásra lehetőség? Jó, ha tudunk pihenni, felfrissíteni magunkat, új erőt tankolni, számunkra kedves embereinkkel együtt lenni?

Biztosan ez is fontos, de az embereknek nem csak testileg kell a felfrissülés, hanem lelkileg is. Pünkösd azt jelenti, hogy Isten a földre küldte a Szent Lelkét, a segítőt. Neki csodálatos feladatai vannak, ő áltála jön Isten szeretete a szívünkbe.
Ő az, aki megeleveníti a lelkünket.
A lélek is segítségére van a mi erőtlenségünknek. A jót őrzi meg bennünk. Ő erősíti a belső embert és ő adja a belső szabadságot. Mind ezt és még sok mást a Szentlélek által kaphatunk. És mindezt ingyen? Így van, csak egy valamire van szükségünk , Jézusra aki által beköltözik a Szentlélek a szívünkbe.

Kívánjuk, hogy ez a pünkösd különleges idő legyen önnek, nem csak kívül, hanem szívükben és lelkükben is.
Regina Wittwer

2016. március 27., vasárnap

Ünnepeljük a feltámadt Krisztus dicsőségét !

Ünnepeljük a feltámadt Krisztus dicsőségét !


Világszerte húsvét reggelén összegyűl sok keresztény reggeli istentiszteleteken és hangosan hirdeti, hogy „Krisztus Feltámadott!”.

Mily nagy jelentőségű ünnep Húsvét mindnyájunknak. Azzal, hogy Isten feltámasztotta Krisztust megtörte a bűn erejét és minket szabaddá tett. Isten Krisztus feltámasztásával megalapozta az örök élet reménységét mindannyiunknak.

Robi én Bill Wolaver „Tedd imádatát Fenségessé” c. énekének refrénje ezt mondja: „Kiálts, az Úrhoz örömmel teljes föld, énekelj dicséretet szent nevének. Mondd hangosan csodálatos érdemeit, hirdesd igazságát. Dicsőség, tisztesség és áldás és erő legyen az Úrnak, tegyük imádatát dicsőségessé.”

Ahogy ünnepeljük a feltámadt Krisztus dicsőségét, szívünk telve van dicsőítéssel, új betekintést nyerünk Isten örök céljának szabadulás tevének megértésében a világ számára.

Sok ember számára a vallás nem más mint filozófia, valami amit csak különleges alkalmakkor vagy egy adott környezetben teszünk, sajnos nincs hatással arra, ahogy élünk és cselekszünk. Sajnos, könnyedén szem elől téveszthetjük, az életet megváltoztató húsvéti üzenetet. Ez nem egy filozófia vagy vallás, hanem személyes kapcsolat Istennel, amelyet Jézus kereszten való áldozata tette lehetővé.

Pál a Kolossébeliekhez ezt írja: 
„Ha tehát feltámadtatok Krisztussal, azokat keressétek, amik odafent vannak, ahol Krisztus van, aki Isten jobbján ül. Az odafenn valókkal törődjetek, ne a földiekkel! Mert meghaltatok, és a ti életetek el van rejtve Krisztussal együtt Istenben. Mikor Krisztus, a mi életünk megjelenik, akkor vele együtt ti is megjelentek dicsőségben.”

Kapcsolatunk Krisztussal és az Ő életével bennünk lehetővé teszi, hogy más nézőpontból szemléljük meg dolgokat. Krisztus került életünk középpontjára. Ez sokkal többet jelent, mint rituálékat figyelni vagy lelki tudományokat. A világi dolgokat más szempontokból szemléljük, és ez alapjában megváltoztatja a gondolkodásunkat és cselekedeteinket.

Itt, Pál a hétköznapi dolgokkal foglalkozik, leírja, hogy hogyan éljenek azok a férfiak és nők, akik megtértek Istenhez. Ahogyan a lelki szemeink megnyíltak, egyre mélyebben értjük meg Isten örök céljait és a hiten keresztül igazán meg tudjuk tapasztalni a dicsőséget a sötétségen és a kétségbeesésen túl.
A hit tekintetén keresztül értjük meg mélyebben Isten megváltó tervét, ahogyan azt az evangélium írja: ’Isten annyira szerette a világot, hogy odaadta az egyetlen fiát érte, hogy aki hisz benne nem vesz el, de örökké él. Nem azért küldte Isten a fiát erre a világra, hogy kárhozatra ítélje, hanem hogy megmentse általa. Aki hisz benne nem kárhozik el, de aki nem hisz benne már el is kárhozott, mert nem hitt Isten nevében, s az egyetlen fiában’.

 Sajnos ebben a világban megtapasztalunk bánatot, a hit elvesztését, s kétségbeesést. Bár ez nem lenne szabad, hogy keresztényi norma legyen.
Néha mi is, mint Mária, rossz irányba tekintünk: ’Az Angyal mondta neki: „Miért keresed az élőt a halottak között?”’

 Nem keressük-e néha az Urat ott, ahol nincsen? Mi mindannyian tudjuk, hogy milyen, ha a törődés és az aggodalom miatt leterheltek és nyomasztottak vagyunk, s nem mindig érezzük, hogy Jézus velünk van!
 Mi vagyunk, vagy nekünk kellene lennünk azoknak, akik hirdetik a megváltás evangéliumát Mi magunk vagyunk a Megváltottak, az emberek, akik megtapasztalták a feltámadott Krisztussal való személyes találkozás az életet adó változást. Emberek akik megtapasztalják erejét és jelenlétét a feltámadott Krisztusnak az életünkben!

Egy győztes csapat tagjai vagyunk! Hiszed ? Arra vagyunk elhívva, hogy a győzelem emberei legyünk, nem a kétségbeesésé. Krisztus halála a kereszten és a feltámadása az első Húsvét reggelen megtörte, egyszer s mindörökké, a bűn hatalmát és uralkodását. Krisztus halála megtörte a halál és a sötétség láncát.

 Ez ma is igaz, nem számít, hogy mit látunk és tapasztalunk a világban. Arra vagyunk elhívva, hogy megtapasztaljuk magunknak a Feltámadás erejét és győzelmét a mindennapi életünkben.
 Emeljük hát fel a fejünket és éljünk úgy, mint akik nap, mint nap megtapasztalják a győzelmet, melyet a Kálvárián kaptunk.

André Cox tábornok
az Üdvhadsereg világvezetője

A Tábornok angol nyelvű üzenete itt meghallgatható:


2016. március 25., péntek

Nincs senkiben nagyobb szeretet...


"Úgy szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek titeket."

Jézus áldozatosan és önzetlenül szeretett, az életét adta úgy szeretett…

Hogy szeret még Jézus minket? Ahogy az Atya szereti őt.
Gondoljunk bele, hogy ki szeret kit? Az Atya, aki maga a tökéletesség és végtelen szeretet.
Kit? A Fiút, aki nem csak az ő Fia, de maga a tökéletesen engedelmeskedő, tökéletesen szent, és tökéletesen jót cselekvő gyermek, akiben megvan minden, de minden, amit szeretni lehet és érdemes. Bennünk nincs! Mi sok esetben csak az Isten bosszantását és elszomorítását tudjuk. És Isten mégis, ennek ellenére is szeret? Igen, és nem is akárhogy.
Az Úr Jézusért.

Minden emberben van a szeretetnek valamilyen szikrája. Csak azért mert ember, mert őt az Isten teremtette. Persze a bűn ezt tönkreteheti, elnyomhatja, Isten kegyelme helyreállíthatja és felerősítheti. De ott van. Senki nem tagadhatja le a származását. Az emberi faj eredete: a Teremtő Isten. Aki maga a szeretet.

A szeretetnek alapvetően mégis két fajtáját különböztetjük meg. A feltételeset és a feltétel nélkülit.
A feltételes szeretet a világ egyik legkegyetlenebb dolga. Nincs attól kegyetlenebb kijelentés: hogy mondhatod nekem, hogy szeretsz, ha nem teszed meg ezt meg azt…

Isten szeretete nem feltételhez kötött.Nincs feltétel.
Isten nem az emberre néz, nem a teljesítményre néz, az érdemeinkre meg főleg nem néz, mert Isten előtt ez egy nem létező fogalom, hogy emberi érdem.
Isten szeret és pont. Nincs feltétel.

Jézus feltétel nélkül szeret, és ez abban látszik meg, hogy az életét adja értünk.
A szeretetnek egy nagyon nagy foka, amikor valaki a barátjáért odaadja az életét. Előfordulhat ilyen egy csatában, egy gyors döntés esetén, hogy valaki az életét adja a barátjáért.
Jézus viszont nem csak a barátaiért, hanem egyenesen az ellenségeiért is odaadta önmagát. Mert mi Isten ellenségei voltunk, míg a bűneinket meg nem bántuk, és Jézus kegyelme által Istennel meg nem békültünk.
Jézusban nem volt semmilyen feltétel,hisz mire tudott volna tekinteni? Minden jócselekedetünk Isten előtt, mint valami koszos büdös ruha, abban előtte meg nem állhat senki.
Csak a Jézus érdemeinek patyolat fehér menyegzői ruhájában.
Ezért kérünk minden embert, hogy ne reménykedjen a saját jócselekedeteiben. Mert Isten előtt csak Jézus érdemei számítanak. Jézus életét adta értünk.
Ő volt az a legdrágább barát, aki az emberiség legnagyobb csatájában, a Golgotai kereszten, győzelmet aratott, de ez a győzelem az ő életébe került.

Közeledjünk hozzá és fogadjuk el szeretetét, mellyel áldozatán keresztül felment saját bűneink súlya alól, legyünk szabadok általa és vele.
Aki még nem tette meg, hívja őt segítségül teljes szívből és engedje,hogy minden lánca lehulljon.
Legyen Jézus ÚR mindenki szívében !

 „Mi tudjuk, hogy átmentünk a halálból az életbe, mert szeretjük testvéreinket: aki nem szereti a testvérét, az a halálban van. Aki gyűlöli a testvérét, az embergyilkos; az pedig tudjátok, hogy embergyilkosnak, nincs örök élete. Abból ismerjük meg a szeretetet, hogy ő az életét adta értünk; ezért mi is tartozunk azzal, hogy életünket adjuk testvéreinkért.”
1 János 3, 14-17


Részletek forrása: https://evrefberegujfalu.wordpress.com/2015/04/11/urnapi-igehirdetes-nincsen-senkiben-nagyobb-szeretet-annal/

2016. március 23., szerda

A nagyhét eseményei : A templom megtisztítása


Ahogy közeledünk húsvéthoz, úgy közelednek hozzánk a húsvéti történetek is, mindaz, ami Jézus áldozata előtt történt. Kár lenne elkerülni ezeket az eseményeket, hiszen mindegyik hordoz olyan üzenetet, ami meghallásának éppen most van az ideje. Mindenképpen ezek közé tartozik a templom megtisztításának története. Biztos ugyan, hogy Jézusnak az volt a szívén, hogy a jeruzsálemi szentély megtisztuljon és betölthesse feladatát, vagyis az, hogy ott áhítattal lehessen imádkozni, de azt a szentélyt már lerombolták, és mi tudjuk, hogy immár minden egyes ember szíve Isten temploma, amit éppen úgy meg kell tisztítani, mint a jeruzsálemi templomot.

Gondolkodjunk együtt ezért most arról, hogy a mi lelkünk, valójában az emberi lélek a templom, és kérdezzük meg, vajon megteremhet-e abban az áhítatos és igaz imádság. Jézus kiűzi a jeruzsálemi szentélyből a méltatlan vendégeket, és elég gyakran pontosan erre van szükséges a mi szívünknek is, mert amíg ott más vendégek vannak, addig ő hallgat.
Mindnyájan jól ismerjük azt a süket csöndet, amikor nem szól Jézus. Pedig kérdezzük őt és szívesen hallgatnánk is. De ő valóban mindig hallgat ott, ahol – az ő helyén – méltatlan vendégek hangoskodhatnak. A mi lelkünk igazából nem a vágyainké és nem a félelmeinké, hanem az ő otthona. És élhetünk mi külsőleg akár nagyon is mozgalmas életet, történhet sok minden, ha odabent süket csönd van és ő hallgat.

Mi hiányzik ilyenkor a szívünkből?
Nem tudunk kisebbet mondani, mint amit a Biblia is mond, ti. azt, hogy ilyenkor az Egy hiányzik.
Ő, akiről ezt olvassuk Mózesnél, hogy „Halld Izráel! Az Úr a mi Istenünk egy Úr!” (V. Móz. 6,4)
Igen, ő hiányzik, az Egy, a végleges és teljes valóság, akit nem pótolhat a Sok. Nem pótolja a sok élmény, nem pótolja a sok siker, nem pótolja a sok gond sem, mert a mi szívünk arra van teremtve, hogy ott ő maga, az Egy lakozzék. És Márta hiába törekszik sok jóra, és hiába aggasztja sok minden, ha éppen az Egy hiányzik a szívéből.
Isten az Egy, és a világ minden létező kincsével együtt is csupán csak a Sok. Ezt a leckét pedig kevesen tanulják meg, néha egy hosszú életen át is, hogy az Egy több mint a Sok.
Pedig így áll a dolog.
Jézus pontosan tudja ezt, és ezért mondja a kalmároknak: Vigyétek ezeket innen. Ezt a dolgot megkerülni pedig sajnos nem lehet, vagyis bizonyos dolgoknak a szent helyről, a szívünk fő helyéről való kivitelét. Vigyétek el onnan a túlzott ambícióitokat, hogy az egész világot is meg akarjátok nyerni. Azt egyébként amúgy sem lehet, de amíg azt hiszitek, hogy majd az boldogít, amit a fejetekbe vettetek, addig Jézus biztosan nem szól hozzátok.
Vigyétek el onnan a rettegéseiteket is.
Egyik ember az éhhaláltól, másik a betegségtől, harmadik a 2016-ra jósoltaktól retteg – és amíg ezek a félelmek uralkodnak, nem csoda, hogy valójában süket csönd van a szívünkben. Jézus nem szól hozzánk, mert mi éppen más vendégeket hívtunk be az ő tulajdon otthonába, és most éppen rájuk hallgatunk.

Ővele magával pedig talán éppen kalmárkodunk, ami azt jelenti, hogy jogtalan előnyökre kívánunk szert tenni. Amíg az ember imádkozik, de az imájából még hiányzik, hogy „mindazáltal ne az én akaratom legyen, hanem a tiéd”, addig még az imádságunk is csak kalmárkodás. Az ilyen önző, csak magunkért mondott imádságot is el kell onnan vinni.

Ma Jézus mondja ezt nekünk: Vigyétek ezeket innen.
Pedig azok, amikről szó volt áldozati állatok voltak, vagyis szent szándékkal kerültek oda, csak aztán a nyerészkedés szellemét otthonosították meg ott, ahol az áldozatnak lett volna a helye. Azért kell elvinni őket onnan, mert az áldozat az áldozat kell maradjon, éspedig minden számítás és minden nyerészkedés nélkül.
Hogy közülünk kinek pontosan mire is vonatkozik a jézusi szó, hogy „vigyétek el ezeket innen”, azt mindenki maga tudja a legjobban. Egy biztos, hogy a helyet meg kell teremteni a szívünkben, mert amíg a Sok vonzásában élünk, addig onnan az Egy biztosan visszahúzódik. A lélekben rendre van szükség, a lélekből talán sok mindent el kell vinni, ki kell takarítani, hogy ott az Egy, akit Jézus képvisel, megjelenhessen.

Csak ezek után szólal meg, és vajon mit mond? Magát közli a Fiú, éspedig pontosan úgy, ahogyan az Atya közölte vele ő magát. „Aki engem látott, látta az Atyát” – ez azt jelenti, hogy Isten mindent rábízott Jézusra, ami az ember üdvösségéhez szükséges, kijelentette magát neki, és ezért ő is kijelentheti nekünk Istent. Nem is adott nekünk senki mást az ég alatt, akinek révén mi őt olyan pontosan megismerhetnénk, mint Fia által.
Jézusban az Egy közli magát velünk, vagyis az, aki egy az Atyával, és egy akar lenni velünk is.

Amikor a szívünk szentélyében övé lesz a fő hely, akkor a lélek egyszerre csak hatalmas lesz.
Uralkodni kezdünk Jézussal együtt, vagyis elveszti felettünk a hatalmát a félelem, a vágy, a bosszúság és minden, ami egyébként uralkodni szokott a szívünkön.

Az ember csodálkozva tapasztalja, hogy sorra meghódol előtte mindaz, ami addig uralkodott rajta.

Bosszantotta a világ hitványsága?
Egykedvű szánakozással fogja nézni ezen túl. Nincs többé hatalma fölötte.

Kétségbeesetten igyekezett elnyerni mások tetszését?
Tudomásul veszi, hogy ők is csak emberek, és nem is olyan fontos a véleményük.

Amikor végre azé a szó, akié az otthon, vagyis elvittek a lélekből már mindent, aminek nincsen ott a helye, akkor a Jézus szava azonnal új teremtésbe fog.
Ahogyan az Atya a világot is ő általa teremtette, úgy bennünk is teremteni kezd, éspedig olyasmit, ami addig nem volt ott, az új embert.

Megjelenik a türelem abban, aki addig türelmetlen volt.

Megjelenik a szorgalom ott, ahol addig tunyaság uralkodott.
Ahol eddig eget verő ambíciók nyomorították a lelket, és mindig hajszolt volt az élet, ott megjelenik a békés szemlélődni tudás. Éspedig azért, mert az Ige közölte velünk magát, az a Jézus, aki az Atyával egy. És ettől a mi töredezett életünk is elkezd egységessé válni. Egyetlen alapja marad, egyetlen igazán komoly távlati célja és egyetlen értelme. Mert a lélek rálelt az Egyre.

Ez pedig zavartalan és végleges békét hoz az ember szívébe.
Megszűnnek a kételyek, nem fontos többé annyira, ami eddig felette izgatott, és megszűnnek a félelmek is. Nem kell vádolnia senkit ahhoz, hogy jól érezze magát, nem kell hadakoznia senkivel, hogy hősnek álmodhassa a lényét, mert immár belülről erős. Rendíthetetlen nyugalom tölti el az embert, és innét kezdve teszi a dolgát csendben és szeretettel. Nincs szükség látványos győzelmekre, nem fontos többé a presztízs, még a mások elismerő bólogatása sem, mert minden a helyén van. Az ember elérte belső békéjét, amit senki és semmi meg nem rendíthet többé.

Még a legfontosabb is megtörténik, vagyis az, hogy az ember önmagával is harmóniára jut.
A templom megtisztítása arról szól, hogy Jézus ki tud űzni a szent helyről minden hátráltatást. Ma is ő mondta ezeket az igéket: vigyétek el innét ezeket, és mi pontosan tudjuk egyen-egyenként, mire is gondol vajon velünk kapcsolatban.

Legyen hát üres és tiszta az a szent hely, hogy ott az ő szava éppen úgy megszólalhasson, mint a mi valóban őszinte imádságunk. Így és csak így tud ő újra eggyé tenni minket önmagunkkal, és azzal az önmagával, aki maga is az Egy. Így legyen!


Forrás:  http://ptothbela.com/a-templom-megtisztitasa/