A nagyhét eseményei : A templom megtisztítása

Ahogy közeledünk húsvéthoz, úgy közelednek hozzánk a húsvéti történetek is, mindaz, ami Jézus áldozata előtt történt. Kár lenne elkerülni ezeket az eseményeket, hiszen mindegyik hordoz olyan üzenetet, ami meghallásának éppen most van az ideje. Mindenképpen ezek közé tartozik a templom megtisztításának története. Biztos ugyan, hogy Jézusnak az volt a szívén, hogy a jeruzsálemi szentély megtisztuljon és betölthesse feladatát, vagyis az, hogy ott áhítattal lehessen imádkozni, de azt a szentélyt már lerombolták, és mi tudjuk, hogy immár minden egyes ember szíve Isten temploma, amit éppen úgy meg kell tisztítani, mint a jeruzsálemi templomot.

Gondolkodjunk együtt ezért most arról, hogy a mi lelkünk, valójában az emberi lélek a templom, és kérdezzük meg, vajon megteremhet-e abban az áhítatos és igaz imádság. Jézus kiűzi a jeruzsálemi szentélyből a méltatlan vendégeket, és elég gyakran pontosan erre van szükséges a mi szívünknek is, mert amíg ott más vendégek vannak, addig ő hallgat.
Mindnyájan jól ismerjük azt a süket csöndet, amikor nem szól Jézus. Pedig kérdezzük őt és szívesen hallgatnánk is. De ő valóban mindig hallgat ott, ahol – az ő helyén – méltatlan vendégek hangoskodhatnak. A mi lelkünk igazából nem a vágyainké és nem a félelmeinké, hanem az ő otthona. És élhetünk mi külsőleg akár nagyon is mozgalmas életet, történhet sok minden, ha odabent süket csönd van és ő hallgat.

Mi hiányzik ilyenkor a szívünkből?
Nem tudunk kisebbet mondani, mint amit a Biblia is mond, ti. azt, hogy ilyenkor az Egy hiányzik.
Ő, akiről ezt olvassuk Mózesnél, hogy „Halld Izráel! Az Úr a mi Istenünk egy Úr!” (V. Móz. 6,4)
Igen, ő hiányzik, az Egy, a végleges és teljes valóság, akit nem pótolhat a Sok. Nem pótolja a sok élmény, nem pótolja a sok siker, nem pótolja a sok gond sem, mert a mi szívünk arra van teremtve, hogy ott ő maga, az Egy lakozzék. És Márta hiába törekszik sok jóra, és hiába aggasztja sok minden, ha éppen az Egy hiányzik a szívéből.
Isten az Egy, és a világ minden létező kincsével együtt is csupán csak a Sok. Ezt a leckét pedig kevesen tanulják meg, néha egy hosszú életen át is, hogy az Egy több mint a Sok.
Pedig így áll a dolog.
Jézus pontosan tudja ezt, és ezért mondja a kalmároknak: Vigyétek ezeket innen. Ezt a dolgot megkerülni pedig sajnos nem lehet, vagyis bizonyos dolgoknak a szent helyről, a szívünk fő helyéről való kivitelét. Vigyétek el onnan a túlzott ambícióitokat, hogy az egész világot is meg akarjátok nyerni. Azt egyébként amúgy sem lehet, de amíg azt hiszitek, hogy majd az boldogít, amit a fejetekbe vettetek, addig Jézus biztosan nem szól hozzátok.
Vigyétek el onnan a rettegéseiteket is.
Egyik ember az éhhaláltól, másik a betegségtől, harmadik a 2016-ra jósoltaktól retteg – és amíg ezek a félelmek uralkodnak, nem csoda, hogy valójában süket csönd van a szívünkben. Jézus nem szól hozzánk, mert mi éppen más vendégeket hívtunk be az ő tulajdon otthonába, és most éppen rájuk hallgatunk.

Ővele magával pedig talán éppen kalmárkodunk, ami azt jelenti, hogy jogtalan előnyökre kívánunk szert tenni. Amíg az ember imádkozik, de az imájából még hiányzik, hogy „mindazáltal ne az én akaratom legyen, hanem a tiéd”, addig még az imádságunk is csak kalmárkodás. Az ilyen önző, csak magunkért mondott imádságot is el kell onnan vinni.

Ma Jézus mondja ezt nekünk: Vigyétek ezeket innen.
Pedig azok, amikről szó volt áldozati állatok voltak, vagyis szent szándékkal kerültek oda, csak aztán a nyerészkedés szellemét otthonosították meg ott, ahol az áldozatnak lett volna a helye. Azért kell elvinni őket onnan, mert az áldozat az áldozat kell maradjon, éspedig minden számítás és minden nyerészkedés nélkül.
Hogy közülünk kinek pontosan mire is vonatkozik a jézusi szó, hogy „vigyétek el ezeket innen”, azt mindenki maga tudja a legjobban. Egy biztos, hogy a helyet meg kell teremteni a szívünkben, mert amíg a Sok vonzásában élünk, addig onnan az Egy biztosan visszahúzódik. A lélekben rendre van szükség, a lélekből talán sok mindent el kell vinni, ki kell takarítani, hogy ott az Egy, akit Jézus képvisel, megjelenhessen.

Csak ezek után szólal meg, és vajon mit mond? Magát közli a Fiú, éspedig pontosan úgy, ahogyan az Atya közölte vele ő magát. „Aki engem látott, látta az Atyát” – ez azt jelenti, hogy Isten mindent rábízott Jézusra, ami az ember üdvösségéhez szükséges, kijelentette magát neki, és ezért ő is kijelentheti nekünk Istent. Nem is adott nekünk senki mást az ég alatt, akinek révén mi őt olyan pontosan megismerhetnénk, mint Fia által.
Jézusban az Egy közli magát velünk, vagyis az, aki egy az Atyával, és egy akar lenni velünk is.

Amikor a szívünk szentélyében övé lesz a fő hely, akkor a lélek egyszerre csak hatalmas lesz.
Uralkodni kezdünk Jézussal együtt, vagyis elveszti felettünk a hatalmát a félelem, a vágy, a bosszúság és minden, ami egyébként uralkodni szokott a szívünkön.

Az ember csodálkozva tapasztalja, hogy sorra meghódol előtte mindaz, ami addig uralkodott rajta.

Bosszantotta a világ hitványsága?
Egykedvű szánakozással fogja nézni ezen túl. Nincs többé hatalma fölötte.

Kétségbeesetten igyekezett elnyerni mások tetszését?
Tudomásul veszi, hogy ők is csak emberek, és nem is olyan fontos a véleményük.

Amikor végre azé a szó, akié az otthon, vagyis elvittek a lélekből már mindent, aminek nincsen ott a helye, akkor a Jézus szava azonnal új teremtésbe fog.
Ahogyan az Atya a világot is ő általa teremtette, úgy bennünk is teremteni kezd, éspedig olyasmit, ami addig nem volt ott, az új embert.

Megjelenik a türelem abban, aki addig türelmetlen volt.

Megjelenik a szorgalom ott, ahol addig tunyaság uralkodott.
Ahol eddig eget verő ambíciók nyomorították a lelket, és mindig hajszolt volt az élet, ott megjelenik a békés szemlélődni tudás. Éspedig azért, mert az Ige közölte velünk magát, az a Jézus, aki az Atyával egy. És ettől a mi töredezett életünk is elkezd egységessé válni. Egyetlen alapja marad, egyetlen igazán komoly távlati célja és egyetlen értelme. Mert a lélek rálelt az Egyre.

Ez pedig zavartalan és végleges békét hoz az ember szívébe.
Megszűnnek a kételyek, nem fontos többé annyira, ami eddig felette izgatott, és megszűnnek a félelmek is. Nem kell vádolnia senkit ahhoz, hogy jól érezze magát, nem kell hadakoznia senkivel, hogy hősnek álmodhassa a lényét, mert immár belülről erős. Rendíthetetlen nyugalom tölti el az embert, és innét kezdve teszi a dolgát csendben és szeretettel. Nincs szükség látványos győzelmekre, nem fontos többé a presztízs, még a mások elismerő bólogatása sem, mert minden a helyén van. Az ember elérte belső békéjét, amit senki és semmi meg nem rendíthet többé.

Még a legfontosabb is megtörténik, vagyis az, hogy az ember önmagával is harmóniára jut.
A templom megtisztítása arról szól, hogy Jézus ki tud űzni a szent helyről minden hátráltatást. Ma is ő mondta ezeket az igéket: vigyétek el innét ezeket, és mi pontosan tudjuk egyen-egyenként, mire is gondol vajon velünk kapcsolatban.

Legyen hát üres és tiszta az a szent hely, hogy ott az ő szava éppen úgy megszólalhasson, mint a mi valóban őszinte imádságunk. Így és csak így tud ő újra eggyé tenni minket önmagunkkal, és azzal az önmagával, aki maga is az Egy. Így legyen!


Forrás:  http://ptothbela.com/a-templom-megtisztitasa/