Életem „félidején” már túl vagyok és néha
vissza-visszapillantgatok.
Nem kínoz az önvád a sok elrontott dolog miatt , bár az utam nem volt zökkenőmentes, de nem keresek vétkeseket, cinkosokat a mellékvágányok miatt. Talán csak úgy
összehasonlítási alapnak használom a múltat, tanulságul a jövőre nézve. Akarva-akaratlanul rá kellett
döbbennem, hogy nem csak sötét a kép : vannak jó gyermekkori élményeim, felnőttkori bukdácsolásaim,
amik olykor elbukásokká váltak, de szép emlékeim is. Akárhogy is váltogatták
egymást ezek az események végül hasznosakká váltak a nagy egészben.
Bárki bármilyen szerepet töltött is be az
életemben, ma már megköszönöm Istennek, hogy olyan volt, amilyen, mert én soha nem
lehettem volna azzá nélküle, aki most vagyok. Talán az egyetlen dolog, amit sajnálok,
hogy nem ismertem meg Őt, az alkotót, előbb. Mivel mindennek rendelt ideje van, úgy vélem
nem késtem le így sem semmiről és amióta az Úr Isten munkatársául választott és
Jézus lett a legjobb, legközelebbi barátom, azóta élek igazán.
Több mint 10 éve
történt balesetem óta tudok minden reggel hálával felkelni, mert kaptam egy új esélyt, lehetőséget arra hogy: szebbé tegyem a világot körülöttem. Komoly kihívás, olykor
embert próbáló feladat embereknek segíteni, de jön annyi segítség föntről, amellyel meg lehet birkózni
vele.
A Válaszút Háza Nappali Melegedőjében dolgozom, szociális munkás vagyok. Nagyon sok reményvesztett emberrel találkozom naponta, akiket meg kell
győznöm arról, hogy mégis szép az
élet. Nem hagyhatom szó nélkül, hogy elforgácsolják az életüket, amely gyakran csak a szállásuk és
a nappali melegedő között zajlik. Mivel minden szombaton nyitva tartunk, ezen a napon
délutánonként közösségi programot szerveztem nekik. Gyakran nézünk közösen filmet is, melynek végén
mindenki megoszthatja a mondanivalóját, átültetheti a saját életére a tanulságokat, gondolatokat és meghallgatjuk egymást.
Egyik szombaton „A jövő kezdete”
című filmet néztük meg és elmondhatom, hogy nem egyedül sírtam rajta. Ezt csak
azért tartom fontosnak megjegyezni, mert a közhiedelemmel ellentétben, ezek az
emberek nem érzelmi fakírok, még ha néha zord külsejük ezt is sugallja a küldő szemlélőnek,ők is
átlagos értelemmel és érzékeny, sebzett érzelmi belsővel rendelkeznek. A film
lényege egy mondatban: tégy jót valakivel és tanítsd meg arra,hogy ő is adja a jót tovább. Félreértés ne
essék, nem vissza kell adni, hanem tovább! A film végén a főszereplő kisfiú
miközben valakin segíteni akar, leszúrják és meghal.
A mi Urunk, Jézus Krisztus
nem ugyanezt tette? Az Atyától kapott jót továbbadta nekünk, majd belehalt,
kivégezték. Hála neki én már felismerhettem ezt és elkezdtem tenni a jót, nem várva érte semmit, mégis kapok
egy-egy mosolyt, kedves szót, szeretetet ami valóban boldoggá tesz engem.
Sok ember életében okoz problémát ez a filozófia, amely csupán üzleti alapokra helyezi a segítségnyújtást, a jó tetteket. Valamit
valamiért. Pedig az egész életünk változhatna meg gyökerestől, ha képesek lennénk túllépni a viszonzás görcsös várásától. Valaki nekem bölcsen egyszer azt tanácsolta , hogy ne várjak el senkitől
viszonzásul semmit, így elkerülhetem a csalódást. Nos, megfogadtam a tanácsot és ha
bármit is kapok, az öröm és ajándék. Örülök, hogy nem tárgyiasított ajándékok
ezek, mert kicsi az otthonom és ennyi ajándék nem férne el nálam.
Áldást is jelentenek számomra ezek az emberek, mert nem
kell keresnem, hogy kinek adjam tovább hálából, amit kaptam, kivel tehetek valami jót, ők jönnek hozzám. Most már csak
az a kérdés, hogy jól mutatom-e az utat számukra, késztetve őket arra, hogy : ők is a jót adják tovább ?
Ha igen, nem kell Karácsonyig várniuk, mert
nap, mint nap örömük lesz az újabb és újabb ajándékokban.
Üdvhadsereg Válaszút Háza munkatársa
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése