2015. szeptember 7., hétfő

Az Üdvhadsereg Európa szerte segít a menekülteken

Szeptember 4. 2015/Üdvhadsereg Nemzetközi Főhadiszállás

Európai vezetők igyekeznek kezelni azt a helyzetet, amely az Eu (Európai Unió) képviselői által is legrosszabb menekült válságnak nevezhető a második világháború óta. Az Üdvhadsereg az egész kontinensen reagál, lelki és gyakorlati támogatást nyújtva.
Menekülteknek oszatnak ételt Athénban az Üdvhadsereg munkatársai
Az IOM (Nemzetközi Migrációs Szervezet) szerint több mint 360,000 bevándorló és menekült jött át a Földközi tengeren eddig. 2015 első nyolc hónapjában-már 140,000 –al többen, mint 2014-ben. Körülbelül 245,000 Görögországba és további 116, 000 Olaszországba menekült. Feljegyzések kimutatták, hogy több mint 2700 menekült halt meg út közben amig Európába próbált eljutni.


Az Európai Üdvhadsereg hiszi, hogy van egy etikai és humanitárius támogatást biztosító felelőssége a származási országukból menekülő egyének és családok számára. Egyes tevékenységek és programok már jól beváltak, de az elmúlt hónapokban az Üdvhadsereg fokozza támogatását és új tevékenységekbe kezd Európa szerte.


Munkánkat pénzadományával segítheti az alábbi linken: ADOMÁNYOZÁS

Menekültekkel kapcsolatos támogatások Európában:

Görögországban, az Üdvhadsereg a Piraeus Athéni kikötőben tevékenykedik, abban hogy élelmiszer és nem élelmiszer jellegű termékeket adjanak a Szíriából és Észak- afrikai országokból jövő menekülteknek, akik Kos, Lesnos és más szigeteken keresztül érkeznek az országba. Tervek vannak arra nézve, hogy bővítsék ezt a segítségnyújtást, és hogy ezen felül kiegészítő támogatást adjanak Thesszalonikában.



Az Üdvhadsereg Római központja Olaszországban otthont adott már május óta mintegy 21 Eritreai menedékkérőnek, gondoskodott számukra szállásról, étkezésről valamint a menekült státusz megszerzésének folyamatában segítséget nyújtott jogi támogatással.

A franciaországi Üdvhadsereg 275 menekülnek biztosított helyet különböző központjaiban és Marseille-be 60-80 menekültnek kínált étkezést.


Hollandiában az Üdvhadsereg megduplázta kapacitását, a menekültek befogadására 75 - ről 150 ágyra, valamit több pótággyal a Krízis központjaiba. Más menhelyeken élőket ruhával látják el.

Svédországban a Jönkömpingi Üdvhadsereg több éve kísérő nélkül érkező kiskorúak számára vezet egy hostelt (szállót). Ebben az évben megnövelte kapacitását 23-ról 26-ra és támogatást nyújt a menekültügyi eljárásban is. Ezen kívül 7 kiskorúnak, akik már megkapták a menedékjogot támogatást adnak, hogy elérjék függetlenségüket. Más helyeken az országban menhelyet és egyéb támogatást ajánlanak a bevándorlóknak. Két további ingatlant készítenek elő jelenleg, hogy szálásként szolgáljon fiatal menekülteknek.

Koppenhágában a dániai Üdvhadseregnek 20 ágy áll rendelkezésre a menekültek számára.

Jelenleg a Svájci Üdvhadsereg 2500 embernek ad menedékét, akik háború sújtotta régiókból jöttek. Egyéb támogatásokról is gondoskodnak, mint élelmiszer, egészségügy, gyerekjóléti, valamint segítenek az oktatáshoz való hozzáférésben, nyelvi kurzusokban és támogatást nyújtanak a munkalehetőségek keresésében. A svájci Üdvhadsereg határozott, hogy ne csak azonnali segítséget nyújtson, hanem hosszú távú támogatást is.
A Magyarországi Üdvhadsereg, ruhákat, cipőket és tisztálkodási termékeket, hálózsákokat, pokrócokat, vizet és élelmiszert adnak a menekülteknek, akik a vonatállomásokon gyűltek össze.



Bár Románia még nem látott óriási növekedést a menekültek számában az elmúlt napokban, az ottani Üdvhadsereg csapatja jelentést tett arról, hogy több menekültnek kellet folyamatos hajléktalan támogatást nyújtani főleg hidegebb időjárásban.

Az orosz Üdvhadsereg a menedékkérőket takarókkal, élelmiszerrel és ruhákkal látja el.
Finnországban több helyen az Üdvhadsereg elkezdte a tárgyalásokat a Vörös keresztel és más helyi szervezetekkel, amelyek befogadó központokat vezetnek a menedéket kérők számára, hogy megbeszéljenek esetleges koordinációs és támogatási lehetőségeket.

Németországi Üdvhadsereg több központja dolgozik együtt más szervezetekkel és helyi hatóságokkal, hogy menedéket nyújtsanak, segítséget, valamit, nyelvleckét és ruházatot a menekülteknek, tervezik bővíteni a támogatásosaikat.


Ezek csupán példák a nagyobb rendszerből, amit az Üdvhadsereg hozott létre. Az Európába menekülők helyzete nagyon aggasztó, de az Üdvhadsereg továbbra is elkötelezett, hogy teljesítse küldetését, hogy miszerint „megkülönböztetés nélkül Jézus nevében szolgáljanak minden nélkülöző ember felé”, támogatva őket a vonatállomásokon, menekült központokban és több száz templomba szerte a kontinenseken.

Jelentés a Nemzetközi Sürgőségi Szolgáltatás és Európa Zóna Nemzetközi Központjától


Határtalanul áhitat 36 hét



Határtalanul – Olvas az egész világ 


36. hét – szeptember 7 -11.

Pál levele a Filippiekhez 2 – „az az indulat legyen bennetek, ami Krisztus Jézusban is megvolt..”(5. vers)
-          A megszenteltség jellemvonásait sorolja fel ez a fejezet. Te mennyire felelsz meg ennek?

Pál levele a Filippiekhez 3 – Pál bátorítja a gyülekezetet a megszentelődésre
-          Könnyűnek hangzik a keresztény élet, vagy inkább valami olyan, amin folyamatosan dolgoznunk kell? (13-14. vers)
-          Pál az elragadtatás tanát vallotta? (20-21. vers) (A holtak és az élő keresztények az Úr által meghatározott időpontban együtt felvitetnek a Mennybe.)

Pál levele a filippiekhez 4 – A levél bátorítással, köszönettel és üdvözlettel fejeződik be
-          Hogyan lehetséges „mindenkor örülni az Úrban”?(4. vers)
-          Mi a kapocs az aggodalom (6. vers) és a békesség (7. vers) között?

Pál levele a kolosséiakhoz 1 – Pál kinyilvánítja Jézus fensőbbségességét
-          A 15-20. igeversek megerősítik számodra, hogy Jézus a láthatatlan Isten emberi képe?
-          Kik az Isten emberei? (26.igevers)

Pál levele a kolosséiakhoz 2 – Pál feltárja Isten titkát
-          A szentség szó latin eredetű, melyet a görög misztikum szó fordítására is használtak. Mi Isten titka Pál szerint?
-          Ha befogadtuk Jézust, mint urunkat és megváltónkat a szívünkbe, jogos azt mondanunk, életünk megszentelődött, ahogyan Jézus szeretetét tükrözzük vissza:-vagyis Isten titkát?
-          Milyen mély a hited? Mennyire gyökerezett meg? Vonzanak alternatív tanítások és hitek?(7-8.igevers)

Gyermekeknek – Az igaz alázatosság

Pál levele a filippiekhez 2:1-11
-          Pál bizonyára tudta, hogyan segítse Jézus követőit, hogyan adjon tanácsot a megszentelődött élethez. Ez a fejezet emlékeztet minket arra, hogy soha ne gondoljuk magunkat többnek másoknál. Olvasd át újra a fejezetet és figyeld meg mi az, ami számodra kitűnik belőle – a
-         3-5.igeversek például nagyon fontosak.

-          Talán kiírhatnád ezeket a rövid igeszakaszokat, kidíszíthetnéd a lapot és kifüggeszthetnéd valahová, hogy emlékezz Pál fontos tanácsaira
-          vagy
-          Gondold végi hogy tudnál valami kedveset tenni valakinek , anélkül hogy megkérnének rá, vagy dicséretet várnál érte. – Valami jó cselekedetet.

-          Talán valami ház körüli munka, amit eddig nem végeztél,  kedves üzenet hagyása egy barátnak,  általad készített finomság megosztása valakivel, vagy segítség valakinek a rendrakásban.

2015. szeptember 5., szombat

Várjuk a segíteni szándékozókat !

Budapest, 2015.szeptember 04.
Keleti pályaudvar


A menekültek számára vitt az Üdvhadsereg alapvető élelmet és olyan egyéb szükségleti felszereléseket,mint pl. takarók,sátrak amelyek segítségével a helyzetük könnyebben elviselhetővé tehető.
A szükség továbbra is igen nagy, ezért folytatni fogjuk a segítést a szenvedő emberek felé.

Ön is hozzájárulhat a menekülteknek nyújtott segítséghez.
Támogathat pénzadománnyal :10404072-50494954-56521010 számú bankszámlára utalással ,
vagy az Üdvhadsereg honlapján keresztüli adomány gomb használatával.
Továbbá várunk segítőket az osztáshoz, vagy akár a nemsokára külföldről érkező ruhaadományok szortírozásához.


Ha segíteni szeretne, írjon nekünk a következő e-mail címre: kozponti@udvhadsereg.hu.
Szívből köszönjük!

2015. szeptember 4., péntek

Felhívás segítségnyújtásban való részvételre

Budapesten a menekültek naponta változó helyzete sürgősen további támogatást követel. 



Az Üdvhadsereg is segít és kis csapatokban a helyszínen jelen van.
Mivel folyamatosan változik a helyzet a budapesti pályaudvarokon, a segítségnyújtás is ennek megfelelően spontán és a pillanatnyilag legfontosabbakra irányul.


Rendelkezésre bocsátunk sátrakat, ásványvizet, hálóalátéteket, takarókat, játékokat és sok más egyebet.




A Nyugatinál 30 fapalettát raktunk le a zuhanyzók, WC-k és a szervezősátor elé.
Így az eső nem fogja a talajt sártengerré változtatni.

Ön is hozzájárulhat a menekülteknek nyújtott segítséghez.

 
Támogathat pénzadománnyal, segítőként az osztásnál, vagy akár a nemsokára külföldről érkező ruhaadományok szortírozásánál.

Ha segíteni szeretne, írjon nekünk a következő e-mail címre:
email:  kozponti@udvhadsereg.hu
Bankszámlaszám: 10404072-50494954-56521010.

Szívből köszönjük!

2015. szeptember 2., szerda

Határtalanul áhitat 35 hét

35. hét
"The Whole World Reading" Olvas az egész világ




2015. augusztus 31 – szeptember 4.

Pál levele az Efezusiakhoz 3 – „őbenne van bátorságunk és szabad utunk bizodalommal a benne való hit által”(12. vers)
-          Milyen mélységben hisszük ezt, használjuk a gyakorlatban és mondjuk el másoknak?

Pál levele az Efezusiakhoz 4 – Pál az egységről beszél Jézus Testén, a gyülekezeten belül
-          Mi az „egy keresztség”, amiről Pál a 4-5.igeszakaszban beszél? Több ez, mint egyszerű megkeresztelkedés? Egy egység, hitünk megvallása az Atyában, a Fiúban és a Szentlélekben?
-          Milyen mértékben és milyen módon nőtt az ismereted, a megértésed Istenben, a Szentírásban az elmúlt év során?(11-16.igeversek)

Pál levele az Efezusiakhoz 5 - Rövid útmutató a megszentelt élethez, és egymás kölcsönös tiszteletére a házasságon belül
-          Pál folytatja a megszentelt élethez szükséges követelmények felsorolásával (1-7. vers) Fel tudjuk használni ezt a tanítást saját életünk és magatartásunk megtisztítására? Vagy csak olyan dolgokat említ, melyeket megpróbálunk igazolni?
-          Néhány ember ezeket a bekezdéseket arra használja, hogy azt bizonyítsák, Pál tanítása a házassággal kapcsolatban elfogult – a férfiak szemszögéből.(21-33.igevers) Ad ez a rész tanácsot a kölcsönös szeretetre és megbecsülésre a házasságon belül?

Pál levele az Efezusiakhoz 6 – Pál leírja a lelki hadviseléshez szükséges „fegyverzetet”
-          Létezik a Gonosz?(10-18.igeversek) Ha igen, van felettünk hatalma?
-          Miért kaptunk fegyverzetet, amit viselhetünk? Mikor ellenőrizted utoljára ezeknek a lelki fegyvereknek a meglétét saját magadban?
-          Ki adta Pál számára a szavakat, hogy tanúskodjon mellette?

Pál levele a Filippiekhez 1 – Pál üdvözli a Filippi gyülekezetet az Úrban való örömért és imádságaikért
-          Megérted milyen érzelmeket fejez ki Pál a 21. igeversben?
-          Ki kellett már valaha állnod az Evangéliumért? (27. vers)
-          Ha igen, hogy történt? Ha nem, miért?

Gyermekeknek – Az Isteni fegyverzet
Pál levele az Efezusiakhoz 6:10-20
Milyen csodálatos arra gondolnunk, hogy az Úr ereje minket is megerősít és ellát minket minden forrással, fegyverzettel, ami megvéd, megerősít minket- és a vele való kapcsolatunkat, ha létre kellene hoznod a saját „fegyverzetedet”, milyen lenne? Használd a Pál által adott ötleteket és válassz az alábbi lehetőségek közül:
-          Készíts egy figurát pálcikából. Fegyverezd fel papírok fólia, anyagok segítségével, úgy, ahogy te szeretnéd.
-          Használj gyurmát, vagy valami hasonló plasztik formázó anyagot és így készítsd el a figurát. Ugyanúgy „fegyverezd” fel őt.
-          Tedd az emberkédet valami jól látható helyre, hogy a hét folyamán emlékeztessen téged arra az erőre, amit az Úr a neked ad, hogy megvédjen és megerősítse a veled való kapcsolatát.