2015. február 18., szerda

Amikor a gyermek tanít…


A gyermekek számára bizony már kezd hosszúra nyúlni a tél, és nehezen viselik, hogy az udvari hancúr, nagy rohangálások, friss levegő és napsütés az igényeikhez képest a napjuk minimális részét tölti ki. Mert számukra érthetetlen, felfoghatatlan, hogy anya nem tud kétfelé szakadni, egyik felével velük játszani, szánkózni, vagy pocsolyában ugrálni, másik felével főzni-mosni-takarítani. 

A felgyülemlett energiájuk kitörésekor néha az aula egy nagy hangversenyteremmé változik (az éneklés, duruzsolás, kiáltás keverékét különösen kiemeli az aula akkusztikája), a szobanövények és fotelek akadálypálya részeivé válnak, a folyosó pedig kifutóvá. És bizony megesik, hogy a hangerő, a távolság, vagy a lendület bemérésekor elszámítják magukat. Megtörténnek a kisebb nagyobb huppanások, karcolások, koccanások. És ilyenkor kerülnek elő az édesanyák, akik anyaoroszlánként kelnek gyermekük védelmére.
Legutóbb két négyéves csemetének sikerült összeütközésbe kerülnie egymással. Görbült a száj, könnybe lábadt a szem. Csenge (a „sérült” fél) édesanyja azonnali megtorlást követelve állt a „vétkes” Gergő előtt. A gyerekek feje fölött a két anya indulatosan, gesztikulálva követelte saját gyermeke igazságát.

 
Gergő, a „támadó” megszeppenve nézett hol egyik, hol másik felnőttre, és mivel inkább a feszültséget érzékelte, nem annak okát, egy idő múlva legörbült a szája és sírni kezdett. Csenge, a „sértett” szintén megszeppenve nézett hol egyik, hol másik felnőttre, majd a szipogó Gergőre. Ő sem értette a feszültség okát, de inkább tudott azonosulni Gergő bánatával, így vigasztalóan átölelte, csitítgatta. Nekik nem okozott nehézséget, hogy a „konfliktusukat” rendezzék, egymásnak megbocsássanak.
A vitára megjelenő gondozó már csak a gyerekekre hívta fel az édesanyák figyelmét. Kövessék az ő példájukat: bocsássanak meg egymásnak, mosolyogjanak egymásra, és „játszanak” tovább.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése